Szobrászati gyakorlatom alapja a természetes módon létrejött formák és a tudatos művészi beavatkozás közötti egyensúly keresése. Munkám középpontjában a fa áll, mint meleg, archaikus anyag, amelynek szimbolikája magában hordozza a gyökérzet és a korona – a mélység és a fenti világ – közötti vertikális kapcsolatot. Formanyelv és anyaghasználat Alkotói módszerem a természet által formált struktúrák részleges megtartásán és stilizálásán alapul. Célom nem az anyag feletti dominancia, hanem annak átalakítása: a kiindulópontot gyakran a fa természetes növekedési irányai vagy elmozdulásai adják. Alkotásaim elsősorban nonfiguratív, organikus formák, amelyekben olykor antropomorf vagy animális utalások is megjelennek. Technológia és kontrasztok A szobrok karakterét a restaurátori technikák és a klasszikus szobrászati eljárások ötvözése határozza meg. Tudatosan építek az anyagban rejlő vizuális feszültségekre: Felületi kontrasztok: A nyers, durva textúra (fakéreg) és a finomra csiszolt belső faszerkezetek találkozása hangsúlyozza az anyag kettősségét. Annyagkombinációk: A fa melegségét a kőposztamensek hűvös, statikus szilárdsága ellenpontozza, meghatározva a mű térbeli jelenlétét. Aranyozás: A nemes aranyozási technikát nem dekorációként, hanem szerkezeti elemként alkalmazom. A tükröződő felületek kiemelik a fa belső erezetét és plasztikai töréseit. A különböző fafajták specifikus tulajdonságainak tudatos használatával olyan tárgyakat hozok létre, amelyekben a természetes őserő és a technikai precizitás egymást kiegészítő egységként jelenik meg.